Az első próbálkozásból rögtön két fiú lett – Virág és Ádám története
Fiatalok, ambiciózusak, szeretnek bulizni. Úgy gondolták, remekül megvannak ketten is. Egyszerűen csak szerették egymást – aztán kettőből hirtelen négyen lettek.
Virág konkrétan sokkos állapotba került az ultrahang vizsgálaton, amikor kiderült, hogy ikreket vár. De hamar összeszedte magát, és elhatározta, ő bizony innentől kezdve semmitől sem esik kétségbe.
„Se az én, se a párom családjában nem volt még ikerterhesség, így eszünkbe se jutott, hogy amikor rászántuk magunkat a családalapításra, rögtön két trónörökössel kell majd számolnunk. Sőt, igazából mi olyan jól éreztük magunkat kettesben is a férjemmel, annyira jó a házasságunk, a kapcsolatunk, hogy az is kérdés volt, egyáltalán akarunk-e babát.”
Zalán és Milán a 34. héten, sürgősségi császárral jött a világra.

„Sokan írják, hogy mennyit segített nekik a lazaságom, a terhességhez, szüléshez való hozzáállásom, és azt írják, hogy a példámból tanulva ők sem görcsölnek már rá annyira a dolgokra.”
Virág és Ádám történetét itt nézhetitek meg:
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!