Erika - Egy nő nem csupán két mellből áll

Emlékeztek az egyik második évados anyára, Melicher Erikára? Eri volt, aki túl a mellrákon, sok szenvedés, műtétek után, egy igazi love story hősnője lett.

Így írtam az Anyasors című könyvemben az első találkozásunkról:

„… ő épp a nőgyógyászat műanyag székes folyosóján ült. Egyik kezét nagy hasán nyugtatta, a másikkal egy fiatal afrikai férfi kezét szorongatta. Valahová, a lohasztó csempéken túli világba mosolygott, mintha Leonardo Madonnájaként a Megváltót hordozná a szíve alatt, olyan belső fény ömlött belőle, hogy nem lehetett szenvtelenül elsietni mellette. Naná, hogy megszólítottam, arra gondoltam, a sokszínűség jegyében jó lenne egy „csokibaba” a sorozatba. Világló, csodás kék szemét, mint aki megnyugtató, édes álomból riad, hirtelen rám függesztette. Nem ismert, nem értette, mit akarok tőlük, megzavarodott. Hirtelen, gyorsan kapkodva a levegőt, a legmeggyőzőbb hangomon ecseteltem a műsort, kértem, nézzen utána az interneten, hogy ez jó és igazi. A fekete férfi értetlenül forgatta a fejét kettőnk között, de mosolygott, azt reméltem, érzi, hogy a mögöttem álló, kameráját lógató férfi, Ottó, és én nem az egyik fajvédő tévétől jöttünk. Erika magyaros angolsággal kedvesen tolmácsolt, én nem akartam elővenni a hasonlóan Rigó utcai nyelvvizsgával rendelkező tudásomat. Aztán telefonszámot cseréltünk, egy hét múlva izgulva hívtam, barátságos hangon mondta, megnézte a korábbi részeket a férjével, a szüleivel is megbeszélte, benne vannak a forgatásban. Boldogan táncikáltam a konyhámban, akkor még nem tudtam, hogy Erika története nem csupán egy magyar–kameruni baba születéséről szól…”

És, hogy mi van velük azóta? Ebben az országban egy afrikai férfi feleségeként, és egy barna bőrű kislány édesanyjaként Eri úgy érezte, hogy finoman szólva, nem túl rózsás a helyzetük, ezért útra keltek egy nyitottabb, elfogadóbb világ felé. Erika nemrég levelet írt nekünk. Íme:

Sziasztok!
Lassan eltelt másfél év, mióta Írországba jöttünk. Túl vagyunk a kezdeti nehézségeken, és már az időjárást is megszoktuk. Annyira nem vészes, nincsenek nagy hőingadozások. Megtanultunk jobb kormányos autót vezetni 🙂
Sebas házi betegápolóként dolgozik, amit nagyon szeret, és a kis öregek is ragaszkodnak hozzá. A foci is megmaradt, két csapatban is játszik. A helyi városi és egy kameruni csapatnál.
Én egy szoftverfejlesztő cégnél dolgozom customer supporton német, angol és néha magyar nyelven. A Trónok harca, az Avatár és még rengeteg más film készült a mi szoftverünkkel.
Zoé szeptember óta iskolába jár, junior infant class-nak hívják. Imádja, a tanárnőt és a sulit is. Mivel nem az angol az anyanyelve, induláskor heti ötször nyelvtanár foglalkozott vele, és még pár szintén nem anyanyelvi osztálytársával. Ez azóta heti kettőre csökkent, mert olyan szépen fejlődnek. Hihetetlen, ahogy az angolja változik és kezdi átvenni az ír akcentust. Amit, bevallom férfiasan én nem mindig értek.
Szereztünk barátokat is. És nagy örömömre vannak magyar munkatársaim is. Így a közös ebédek alkalmával kidumálhatjuk magunkat magyarul. Ez tök jó érzés, amikor nem kell egy poént lefordítani, vagy elmagyarázni. 😀

Szóval jól vagyunk, szeretünk kinn lenni, kedvesek az emberek, imádjuk a sok zöldet, egyszerűen nem lehet betelni vele.
De, azért ez a DE ott van. Iszonyatosan hiányzik a család, a barátok. Meg egy csomó minden otthonról. Hiszed vagy sem, de most elbőgtem magam. Már honvágyam van kicsit. Karácsonyra nem tudunk hazamenni, de januárban mindenképp megyünk.

Drága Eri! Sok boldogságot kívánunk Nektek! ❤️