Mellrák, kameruni férj, csokibaba – Erika története
Erikát a Szent János Kórház nőgyógyászatának egyik folyosóján szólítottam meg.
Ultrahangon forgattunk az egyik anyukánkkal. Kifelé jövet pillantottam meg őt. Szégyenlősen, befelé mosolyogva ült, egy fekete bőrű férfi kezét szorongatta.
Akkor ott, a Szent János Kórház egyik épületében nem történt más, mint hogy Erikával telefonszámot cseréltünk. Megkértem, nézze meg a neten a sorozatunkat, és jeleztem, néhány nap múlva felhívom, hogy tetszik-e neki.
Erika az egyik telefonbeszélgetésünk alkalmával elárulta, mellrákos volt. Leoperálták az egyik mellét. Nincs az a profin kifundált casting, ami ilyen történeteket tudna hozni.
Amikor már kamerával is először találkoztunk, mindketten tudtuk, hogy én rá fogok kérdezni „arra”. Mindketten tudtuk, már nem elsősorban az az érdekes, hogy ő egy, az ELTE-n tanuló, nála fiatalabb kameruni fiatalemberbe lett szerelmes és hozzá is ment feleségül, hanem az, hogy a kemoterápiák, műtétek után, hogyan folytatta az életét.
A férjének, Antem Sebastiennek hét testvére van. Apjának, aki egy óceáni olajfúró bázison dolgozik, arra van pénze, hogy a gyerekei közül egyet Európában taníttasson. Budapest olcsó Londonhoz vagy Párizshoz képest, Sebastien tehát Magyarországra jött, ahol megismerte Erát.
Sebastien bérelt panellakásukban a forgatás alatt épp sült banánt, és babos-kukoricás csirkezúzát készített ebédre. Era közben arról beszélt, hogy Sebas hogyan udvarolta őt körül, milyen udvarias volt, hogy az első csókhoz is engedélyt kért, most pedig 39 évesen végre az első babájukat várják…
Erika és Sebastian történetét itt nézhetitek meg:
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!