Száz meg száz igaz történet
A visszajelzések szerint édesanyák tízezrei merítenek erőt a Jön a baba tévés évadjainak történeteiből és a hozzánk érkező, a nézők által írt szüléstörténetekből.
Leendő és gyakorló édesanyák és édesapák hitték el, fogadták el azt, hogy bár különbözőek vagyunk, mégis mindegyikünk a legjobbat szeretné kihozni magából. Ki így, ki úgy.
Nők, lányok, asszonyok – ki férjjel, ki élettárssal, ki egyedül. Van, aki az első gyermekét várja, van, aki sokadikat. Fiatalon vagy épp a negyvenes éveinek közepén. Van, akinek a várva várt lombikbabák hozták meg a nagy boldogságot, más végre nem szégyelli, hogy gyermekágyi depresszióval küzd.
Azt mutatjuk meg – kendőzetlenül, őszintén – hogy az anyaság milyen sokszínű, és sokféleképpen lehet jó szülőnek lenni.
Hogy nekem mit ad a sorozat, és a jonababa.hu oldal is?
Mindent, amire szakmailag, emberileg vágytam. Nyitott, őszinte, elfogadó közösséget, kedves ismerősöket és barátokat.
Az „Anyasors” összeköt.
Tartsatok velünk itt is!
Hadas Kriszta