,

Távkapcsolatban fogant baba – Andrea története

A 10 éves Jázminnak nemrég volt a szülinapja. Az ünnepségen összegyűlt a család: felköszöntötték a nagyszülők, a nagynéni (aki az első évadban kismamánk volt, Váradi-Varga Kriszta!), az unokatestvérek (a már általatok is ismert Peti, Eszter, Milán és Balázs), a hatéves öccse Botond, és Andi, az édesanyja. Csak apa hiányzott! Nagyon hiányzott…

Jázmin apukája ugyanis már három éve egy osztrák hegyi panzióban dolgozik szakácsként. Ritkán tud csak hazajönni.

Most nem tudott, mert választania kellett: vagy Jázmin újabb kisöccsének születésére, vagy a szülinapra vesz ki szabadságot, kétszer egymás után nem hiányozhat. Így történt, hogy a jeles napon, a család veresegyházi otthonában bekapcsolták a számítógépet, és az apa skype-on keresztül énekelte el kislányának a születésnapi dalt. Sajnos kicsit pityergősre sikerült ez az ünnep is, mint oly sok másik a Kozma családban.
Andrea és József története nem egyedülálló Magyarországon. Családok ezrei élnek így. Ők ketten 14 éve ismerkedtek meg, 11 éve házasok. Először megszületett Jázmin, majd néhány év múlva Botond. Minden szép és jó lett volna, ha közben nem megy tönkre József vállalkozása.

Andi így ír magukról: „A távolság a mi esetünkben megmentette a házasságot, újra megtanultuk értékelni egymást.

Óriási meglepetésként ért minket, hogy egy újabb baba érkezik hozzánk. Egyszer nem védekeztünk, a visszamenetele előtti napon.

Vegyes érzelmekkel néztem a pozitív tesztet, nem tudtam, hogy akarom-e és azt sem, hogy a férjem mit fog hozzá szólni. Amikor ő őszintén örült, akkor már én is felhőtlenül tudtam örülni az újabb jövevénynek, főleg hogy a gyerekek is nagyon várják a kistesót.

Andi és Józsi történetét itt nézhetitek meg:

 

Legfrissebb cikkek

,

„A sors az egyik oldalon ad, a másikon elvesz” – Bernadette története

Bernadette és Balázs már a gimnázium folyosóján kerülgetni kezdték egymást. A családfő szerint egész pontosan Berni volt az, aki rástartolt. Balázs ugyanis a csajok iránt még kevésbé, a sport iránt annál inkább rajongott.…

Mellrák, kameruni férj, csokibaba – Erika története

Erikát a Szent János Kórház nőgyógyászatának egyik folyosóján szólítottam meg. Ultrahangon forgattunk az egyik anyukánkkal. Kifelé jövet pillantottam meg őt. Szégyenlősen, befelé mosolyogva ült, egy fekete bőrű férfi…
,

„Csináljatok valamit, nem tudok így nyomni, nagyon fáj!” – Réka története

Vizsgázik, szül, majd megint vizsgázik. Így telnek majd Stein-Udvardi Réka következő hetei. A 25 éves hatodéves orvostanhallgató az utolsó nagy vizsgáira tanul, és közben van, hogy infúzió csepeg belé. Réka ugyanis nagyon…
,

Távkapcsolatban fogant baba – Andrea története

A 10 éves Jázminnak nemrég volt a szülinapja. Az ünnepségen összegyűlt a család: felköszöntötték a nagyszülők, a nagynéni (aki az első évadban kismamánk volt, Váradi-Varga Kriszta!), az unokatestvérek (a már általatok…
,

Az apa új életet kapott, az anya új életet adott: Bernadett története

Kulcsár Bernadettnek és Antalnak már volt egy óvodás korú kislánya, Csenge, mikor eldöntötték, hogy újra babát szeretnének. A családfő akkor már hosszú évek óta vesebeteg volt, hetente többször járt dialízisre, és reménykedve…
,

Az első próbálkozásból rögtön két fiú lett – Virág és Ádám története

Fiatalok, ambiciózusak, szeretnek bulizni. Úgy gondolták, remekül megvannak ketten is. Egyszerűen csak szerették egymást - aztán kettőből hirtelen négyen lettek. Virág konkrétan sokkos állapotba került az ultrahang vizsgálaton,…
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kattints a hírlevél feliratkozáshoz!